A város közérdekű hírei:
“NFÜ – pályázat tervezet
Társadalmi vitára bocsátja az NFÜ a Dél-dunántúli Operatív Program legújabb pályázatának tervezetét. A „Komplex programmal segítendő leghátrányosabb helyzetű kistérségek üzleti infrastruktúra fejlesztéséhez” kapcsolódó pályázat kiírásának tervezetét a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Honlapján bárki véleményezheti. A javaslatokat, észrevételeket június 05-én 12.00 óráig várják a véleményezésre kialakított partnerségi fórumokba. A pályázatok társadalmasításának célja, hogy a pályázatok a potenciális pályázók minél szélesebb körének véleményezésével kerüljenek kiírásra.
Üvegház avatás
Üvegházat avatott Szigetváron a mezőgazdasági miniszter. Egy hektáron, 21. századi körülmények között, a multinacionális üzletláncok minőségi igényeinek is megfelelő követelmény rendszer alapján folyhat a paradicsomtermesztés a jövőben egy szigetvári mezőgazdasági vállalkozásnál. Az Európai Uniós támogatás segítségével megvalósult technológia fejlesztési beruházás során az ország legkorszerűbb üvegháza készült el. A Szigetvár északnyugati városrészéhez csatlakozó külterületen felépült létesítményt Gráf József, az agrártárca vezetője adta át. Az új üvegház lehetővé teszi, hogy magas minőség mellett, jelentős termésátlag növekedés valósuljon meg a paradicsom termesztésben.
Megkezdődött a Szigetvári Polgármesteri Hivatal épületének külső felújítása.
A belváros rekonstrukciójára elindult rehabilitációs program első ütemének részeként újulhat meg a város klasszicista stílusú központi épülete. A Zrínyi téri Szent Rókus Templom felújításával párhuzamosan zajló munkálatok során a városháza épületének és a sziréna torony tetőszerkezetének felújítását végzi el a kivitelező. A közel 70 millió forint értékű program alkotja a belváros rehabilitációjának első ütemét. A további ütemezésben a 2010 szeptemberéig tartó időszakban sétáló utcát alakítanak ki, felújítják a könyvtár épületét és megtörténik a vigadó épületének régen várt befejezése is
A Nemzeti Közlekedési Hatóság részvételével hajt végre közlekedésbiztonsági akciót a Szigetvári Rendőrkapitányság. Június 5-én és 6-án az ittas és bódult állapotban gépjárművet vezetők forgalomból történő kiszűrésére koncentrál a hatóság a közlekedésbiztonsági akció során, de a megállított gépjárművek műszaki állapotát is ellenőrizni fogják az igazoltató rendőrök.
Nyári napközi
A Gyermekjóléti Szolgálat kezdeményezésére július és augusztus hónapokban, hétköznaponként 08.00 és 16.00 óra között várják a gyerekeket a napközibe, ahol kézműves, sport, játék és készségfejlesztő foglalkozásokon vehetnek részt. A foglalkozásokat szakemberek vezetik, és önköltségi áron ebédet is biztosítanak a gyermekeknek. A 7-10 év közötti korosztály, azon belül is elsősorban a hátrányos helyzetű gyerekek részére meghirdetett nyári napköziben történő elhelyezési igényt legkésőbb május 26-ig kell visszajeleznie az érdeklődőknek az osztályfőnököknél.
Közel három milliárd forintot kap a Szigetvári Kistérség az ország 33 leghátrányosabb helyzetű kistérsége számára elkülönített forrásból.
A kisebb kísérő és kiegészítő projektekkel együtt 2014-ig kistérségbe érkező támogatás összértéke pedig eléri a 3,5 milliárd forintot. Mondta el Paizs József a Szigetvár- Dél-Zselic Többcélú Kistérségi Társulás Elnöke- a város polgármestere, miután a tegnapi napon Varju László a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium államtitkára Szigetváron ünnepélyesen bejelentette a Kistérség fejlesztését célzó projektcsomag befogadását. A viszonylag rövid időn belül lehívható támogatási forrásokból főként infrastrukturális, vállalkozás fejlesztő, valamint munkahelyteremtő beruházások valósulhatnak meg.
Az Észak-keletiek nyerték meg a Városrészek Vetélkedőjét Szigetváron. A Szigetvári Vigadóban pénteken megtartott projektzáró rendezvényen kihirdették a városrészek közötti verseny végeredményét. A városrészben élők számához viszonyított részvételi arány, a helyi közösség programokon történő részvétele során mért aktivitás, a kötelező feladatok és az egyéb programok száma, az egyedi és újszerű programelemek figyelembevételével kialakított speciális pontozási rendszer alapján, a vásártér környékére szervezett közösségi nappal az Észak-keleti városrész szerezte meg a legtöbb pontot. Második helyen a víztoronynál szervezett rendezvényekkel az Észak-nyugati városrész végzett, míg a harmadik helyett a Dél-keletiek érték el a Radován téren megszervezett programokkal. A győztesek a 450 ezer forint értékű fődíj átvétele után elmondták, hogy az elnyert összeget az Észak-keleti városrész játszótereinek fejlesztésére fordítják.”
Forrás: FM 20.21